Dátum

2024. december 28. -
2025. január 1.

Helyszín

Rádhé Resort / Somogyvámos
 

Oktatók

Vancsó Zoltán fotográfus
Kovács Endre jógaoktató

Létszám

15 fő

Négy nap fotózás és Kum Nye (tibeti) jóga szilveszterkor / Félúton Kaposvár és a Balaton között


Nem a szokásos bulizással szeretnéd eltölteni a szilvesztert? Akkor jó hírünk van! Az év utolsó és az új év első napjai köré szervezünk egy rendhagyó fotós workshopot, egy téli fotótéma-paradicsom kellős közepén. Kezdés: 2024. december 28. (szombat) délután, befejezés: 2025. január 1. (szerda) délelőtt. Öt nap / négy éjszaka.


Mit nyújt a tábor? Alkotói létörömöt: „Fotózom, tehát vagyok”. Gyakorolhatod és elmélyítheted – a fotográfia, a jóga és önismeret módszerein keresztül – a fényképezéshez, alkotáshoz szükséges alapvető emberi képességeket: az alázatot, a gyorsaságot, a türelmet, a koncentráltságot, az éberséget, az érzékenységet, az elmélyültséget, miközben az ízlésed is tovább finomodik.

Szállásunk a Radhé Resort és Syám Meditációs és Rendezvényközpontban lesz, ami a Somogyi-dombság szívében helyezkedik el, Somogyvámoson. Négy-öt nap kevés, hogy a környék valamennyi szép és nevezetes helyét bejárjuk, de majd kisebb csapatokra oszlunk, és esténként beszámolunk egymásnak a látottakról. A fotózáshoz szükséges elmélyült figyelem leginkább így alakulhat ki.

A reggeli közös érzékelés fejlesztő jógagyakorlás által – a testi jó közérzeten túl – egy tiszta, nyugodt tudatállapotban indulhatsz útnak, elsajátíthatod az örömteli pillanatban létezés művészetét. A téli sötétedés után minden nap 7-8 óránk marad a társasági életre, egymás és saját magunk mélyebb megismerésére. Ehhez visszajelzéseket is kapsz Zoltántól a nap során készült képek konzultációs megbeszélésein, és Endrétől a rövid esti (15-20p) szabadon választható Kum Nye Jóga és Kérdező Tudat foglalkozásokon. Esti levezetésként pedig slideshow vetítésekre hívunk.

Miután a tábort csodálatos tájak övezik, főként ezek megörökítésére lesz lehetőségünk, de vajon mennyire tudatosan készítünk ilyenkor képeket? Exponálás közben átgondoljuk-e, mitől válik kreatívvá egy tájfotó, hogyan tud túlmutatni a felszínes látványon? És mi magunk vajon miként válhatunk szellemi értelemben gazdagabbá a fotográfia segítségével – ha már egyszer annyira szeretjük csinálni?

Rendhagyó táborunk végső célja, hogy rátalálj a benned élő fotográfusra, valódi ego nélküli Önmagadra. Találkozni önmagaddal meditatív állapotban lehetséges, ahol tökéletesen tudatos és éber vagy, de a tudatod elsősorban nem a körülötted zajló eseményekre figyel, hanem inkább tiszta, nyugodt és befelé összpontosít; ilyen koncentrált állapotban alkot, exponál és akár éli mindennapjait.

A tábor nyitott, szívesen látjuk a családtagokat, barátokat is.

Várunk szeretettel!

Vancsó Zoltán és Kovács Endre

(Ezek a képek a szállást és környékét mutatják be. Kattintásra nagyobbodnak.)

Jelentkezz most! Van 1 perced?
Rádhé Resort központi épülete

Itt fogunk jógázni

Kilátás a szálláson

Pihenő sarok

Környező tájak

Naplemente a tábori szálláson

A tábor kertje

Tágas, igényesen berendezett szobák várnak

Vega reggeli és vacsora lehetőség

Falevelek a térkövön. (Mit lehet írni egy ilyen képhez?)

ajánlók / korábbi táboraink résztvevői mondták

„Minden úgy volt jó, ahogy kitalálták az oktatók. Nagyon tetszett a program, a szervezés, az ételek, az emberek. Ha lehetőségem lesz rá, máskor is jönni fogok.” Polczer Roland – fotográfus

„Számomra az a legfőbb hozzáadott érték, hogy valóban elkezdtem másként nézni a képeket, fotózásnál pedig alkalmazni a visszajelzéseknél kiemelt szempontokat. Hálásan köszönöm az élményeket, a lehetőséget, hogy együtt tölthettem pár napot fantasztikus emberekkel, hogy változott bennem valami minden tekintetben, amely afelé vezet, hogy jobb fotókat alkossak, és többet törődjek magammal a jövőben.” Tóth Katalin – tanár, közgazdász, amatőr fotográfus

„Az külön tetszett, hogy még a legkezdőbbeket is bátorítottad, szántál ránk extra időt. Az esti programok is tartalmasak voltak, nem arról szólt a lazítás, hogy jól megiszunk pár üveg sört vagy bort. Korábban nemigen voltam olyan helyen, ahol ezt így meg lehetett volna csinálni. Le a kalappal!” Gruber Andrea – ügyvezető

„Igyekeztem semmit sem elvárni, és olyan hetet kaptam, amire álmomban sem számítottam. Nem csak kedves volt mindenki, hanem nyugodt, figyelmes és szeretetteljes is. Önmagam lehettem, és ez megfizethetetlen. A szállás, a táj zseniálisan egészítette ki a foglalkozásokat! A voltaképpen vadidegen emberekkel úgy éreztem magam, mintha mindig is ismertük volna egymást… Bár jártam már táborokban, kurzusokon, ezt a fajta harmonikus együttlétet mindig hiányoltam.” Korda Cecília – nyelvtanár, zenész

/ Endre jóga foglalkozásairól:

„Azért imádom Endre Kum Nye jóga óráit, mert flow élménnyel gazdagít. Az segít leginkább, hogy nem a gyakorlatok formai megvalósítására fókuszálunk, hanem a belső megtapasztalásra.” Rambala Éva – EMK Tréner

„A Kum-Nye jóga segítségével sikerült mélyebb kapcsolatba kerülnöm saját testemmel, megtanultam észrevenni és értelmezni annak jelzéseit, és ezek tudatosításával megtalálni és kitolni saját határaimat. A Kum-Nye egyszerre mozgás és nyugalom, mind mélyebb befelé figyelés. Ez a különleges jógatechnika segít mozgósítani belső erőforrásaimat, akár a hétköznapokban is.” Csinálós János – szerkesztő

a tábor házigazdái / a fotográfus és a jógaoktató

Vancsó Zoltán

Szabadúszó fotográfus

Fotográfusként olyan képeket igyekszem alkotni, melyek a primer látványon túl beindítják a nézők fantáziáját. Soha nem készítek beállított fotókat, inkább élvezem a valóság valószerűtlenségét, a benne rejlő végtelen fantáziát, és hogy ezt egy objektív eszközzel, a fotográfiával tudom közvetíteni. Azt vallom, a művészet nem ítéletet mond a valóságról, hanem gondolkodik felőle.

Minden egyes alkalommal, amikor az exponáló gombra teszem az ujjam, kíméletlenül felteszem magamnak a kérdést: vajon ad-e a világhoz egy újabb fontos gondolatot az, ami a gomb lenyomásával megszületik? Érdemes-e az időmet arra áldoznom, hogy a létrejövő képpel foglalkozzak? Rejlik-e olyan gondolatiság, üzenet a megszülető műben, amelyre szüksége lehet a kép leendő nézőinek? Érdemes-e egy újabb homokszemet szórnom a sivatagba? Ha a válasz minderre „igen!”, csak akkor döntök úgy, hogy exponálok.

Tíz éven keresztül oktattam hétről-hétre a Szellemkép Szabadiskolában, részt vettem tíz nyári táborukban mint szekcióvezető tanár - rengeteg tapasztalatot gyűjtve ezalatt. Jelenleg több fotós iskolában is rendszeresen tartok előadásokat, gyakorlati foglalkozásokat. Saját táboraimban és 2017 őszétől az IMÁGÓ fotótanfolyam keretében igyekszem minden olyan ismeretet átadni, melyekre nekem volt szükségem az elmúlt húszonöt évben a képeim megalkotásához. Biztos vagyok benne, hogy lesz köztük jónéhány meglepő is...

Kovács Endre

alternatív mozgás és masszázs terapeuta, jógaoktató, életmód és életerő coach

A test és tudat megismerésének hagyományosabb útján elég korán, 14 évesen – iparművész szakközépiskolásként – indultam el a Tibeti tanítók titkos tanításai című könyv elolvasásával és édesapám jóga inspirációja révén. Az azóta eltelt 21 évben e tudományok elsajátítására és önmagam örömteli teljességének megélésére fektettem hangsúlyt a világi munkáim mellett. Hivatalosan 2007-től tartok jóga órákat, alternatív egészség- és életerő fejlesztő, mozgásos foglalkozásokat, fiataloknak és időseknek egyaránt. 2009-től Magyarországon egyedüliként vagyok felhatalmazva a Kum Nye tibeti jóga okatására.

Olyan jóga stílusokat tanítok, melyek gyorsan testi, lelki felszabadulást eredményeznek, segítenek a FLOW élmény, nyugalom, az ellazulás átélésében, és fejlesztik az örömteli érzékelést. Az egyedi tematikájú Kum Nye jóga gyakorlatok révén elsajátíthatjuk a hétköznapi stressz életerővé alakítását.

Az alkalmazott módszereim: • A Kum Nye tibeti jóga, érzékszervi jóga, légzés jóga és meditációk • Questioning Mind – Kérdező tudat elemző meditációk • Harcosok tánca tibeti energia jóga és meditáció • 8 brokát tekercs chi kung és légzés meditáció • Illatos virág chi kung és légzés meditáció

„A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt, nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.” (Lucien Hervé)

„Valójában nem azért fotózom, hogy jó képeim legyenek, hanem azért, hogy jobban megismerjem a világot és benne magamat. A jó képek csupán melléktermékek.” (Vancsó Zoltán)

RÉSZVÉTELI DÍJ

125000Ft

Tartalmazza a szállást és a programokon való részvételt. Előre fizetendő 60.000 Ft.

Jelentkezz most! / Fél perc alatt kész vagy!

registing

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot és az ASZF-et

csomó kérdés / csomó válasz

Mindenképp! Mindannyian született jógik vagyunk! Ha szeretnéd ezt megtapasztalni, csak annyi szükséges, hogy tartsd tiszteletben határaidat, de soha ne tekintsd véglegesnek. A táborban nem „akrobatikus” jógát tanítunk, tehát semmilyen előképzettségre nincs szükség. A fő meder úgyis a fotózás, a jóga inkább csak fontos társunk lesz a táborban.

A jóga nem bonyolult. A jóga egyszerű. Minden más bonyolult. | Manju Jois

A szállást (2-3-4 ágyas szobákban, külön fürdővel, WC-vel) és a szakmai programokat (reggeli és délutáni jógafoglalkozásokat, csoportos konzultációkat, igény szerint egyéni fotós szakmai segítséget, slideshow- és filmvetítéseket).

18 éves kortól, kezdőktől haladókig bárki jelentkezhet. Nem versengeni fogunk egymással, hanem azt szeretnénk, hogy mindenki a maga útját fedezze fel, és remélhetően egymástól is sokat fogunk tanulni.

Ebben a szilveszteri táborban - és csak itt! - lehetőséget adunk kísérők (családtagok, ismerősök) passzív részvételére is. Tehát ha a pároddal, házastársaddal, barátoddal jönnél, aki nem fotózik, őt is szívesen látjuk!

A Rádhé Resort szobái 2, 3, 4 ágyasak, szobánként külön fürdővel. Az egyedi igényeket előre kérjük egyeztetni, akár az alsó üzenetküldő ablak segítségével.

A napi kétszeri bőséges vegetáriánus étkezés költsége: 8300 Ft/fő/nap, amit a helyszínen kell fizetni. (Reggeli: 3500 Ft, vacsora: 4800 Ft) A táborhelyünk közelében más étkezési lehetőség nemigen akad.

2024.12.28.
VACSORA
Minestrone leves,
Tűzdelt pakora, zöldséges bulgur, almacsatni,
Csokis, mogyorós halava, karamell öntettel


2024.12.29.
REGGELI
Helyben sütött pékáru, vegán házi pástétom,
Paradicsom, paprika, uborka,
Vaj, lekvár, sajt, joghurt,
Gyümölcs tea, zöld tea,
Tej, müzli, gyümölcs
VACSORA
Sütőtökkrémleves
Subji: sült tejfölös zöldségek házi sajttal, basmanti rízs, saláta: cékla, alma, torma, tejföl
Narancsos rakott piskóta

2024.12.30.
REGGELI
Helyben sütött pékáru, vegán házi pástétom,
Paradicsom, paprika, uborka,
Vaj, lekvár, sajt, joghurt,
Gyümölcs tea, zöld tea,
Tej, müzli, gyümölcs
VACSORA
Paradicsomleves,
Brokkoli fasírt, tört krumpli, uborka saláta,
Mákos-almás pite

2024.12.31.
REGGELI
Helyben sütött pékáru, vegán házi pástétom,
Paradicsom, paprika, uborka,
Vaj, lekvár, sajt, joghurt,
Gyümölcs tea, zöld tea,
Tej, müzli, gyümölcs
VACSORA
Lencseleves,
Subju: sütőtök, tejszín, borsó, pritamin, aszalt paradicsomos saláta
Meggyes piskóta

2025.01.01
REGGELI
Helyben sütött pékáru, vegán házi pástétom,
Paradicsom, paprika, uborka,
Vaj, lekvár, sajt, joghurt,
Gyümölcs tea, zöld tea,
Tej, müzli, gyümölcs

Napközbeni elviteles óriás szendvics + gyümölcs + ásványvíz 2.800 Ft
1. nap: Magkrémes grill szendvics, 2. nap: Capréze szendvics, 3. nap: Sajtkrémes capris szendvics

Lehetőség van gluténmentes menüsort kérni, ennek étkezésenként 500 Ft felára van.

Ép testben ép fotós – tartja a mondás. (Mivel nagyon nem mindegy, hogy a fotós milyen lélek!) A Kum Nye Jóga testünk karbantartásán túl remekül segít elidőzni a jelen pillanatban, amit a Kum Nyé-ben Vibrant Alivnessnek, vagyis Életteli Létezésnek hívunk. Az érzékelés kifinomulásával ebben a szemlélődő állapotban – amely a minőségi fotózás alappillére (főként a riport, az autonóm-riport és a szubjektív vagy szerzői fotó műfajában) – nő a koncentrációs képességünk és élesedik a figyelmünk.

A mindenkori fotóoktatásból hiányoznak az önismereti órák, pedig ahhoz, hogy ne átlagos képeket hozzunk létre, először is azzal érdemes tisztában lennünk, hogy mi, akik a gép mögött állunk, kik vagyunk valójában?

Meggyőződésünk, hogy ez lenne a legfontosabb „tananyag”, amit persze nem könnyű „tanítani”, de pl. a jóga vagy a meditáció kiváló katalizátor szerepet tölthet be önmagunk megtalálásában, mivel saját tapasztalot ad. Csak ezután (illetve ezzel párhuzamosan) érdemes elkezdeni az alkotással (fotózással) foglalkozni, és ekkor ébredhetünk rá arra is, hogy nem szükséges átvett mintákat, trendeket követnünk. Sokkal izgalmasabb igazi önvalónk felfedezése, és ez által egy végtelenül szabad, saját alkotói attitűd kialakítása. A tábor alapvető célja, hogy esélyt adjon szavak nélkül meglátni, megérezni és megérteni igazi Önmagad.

A Kum Nye jóga szerint a kreativitást, az alkotást és az intuíciót érzéseink gátlásoktól mentes áramlása biztosítja. Ennek megélése a testünkön keresztül lehetséges, meghaladva a durva, értelmi és érzelmi megkülönböztetés és az ítélkezés blokkjait a finom érzékelésünk áramlásaiban.

A fizikai Kum Nye jógával és az érzékszervi gyakorlatokkal fejleszthetjük a Kum Nyére jellemző teljes testes látást, mely élménytelisége hozzájárul majd művészeti tevékenységünk gazdagodásához.

Az intuíciónk az elménk eszköze, az érzékszerveink a testünkké, és minél inkább finomítjuk őket, annál jobban segítenek bennünket. Endre Kum Nye jóga óráin alkalmazott relaxációs technikákkal, idegrendszer hangolásokkal a két agyféltekénk egyensúlyba kerül, a racionális és intuitív oldal pedig harmonikussá válik.

Endre jóga oktatási stílusa bevezet a jógázás megnyugtató és egyben felpezsdítő világába. A Kum Nye szemléletén keresztül a jógázás nem mesterkélt kényszer, erőfeszítés és túlélés, hanem felszabadító, tápláló felfedezése önmagunknak. A Kum Nye a tibeti jógák sokszínű rendszerének lényegét mutatja be. Célja, hogy az ellazultság, az egészség, az életerő, az életöröm, a koncentráció és az ösztönös tapasztalati bölcsességünk rövid idő alatt aktiválódjon, és a hétköznapokban is természetesen áramoljon. A reggeli csoportos órákon alkalmazott gyakorlatok egyedien nyitják meg energiaközpontjainkat, stimulálva azok harmonikus működését. Megtanuljuk az érzetek követését és kiterjesztését, erős mozgásos és nyugalmi kitartásos gyakorlatokat kombinálunk, légzésgyakorlatokkal növeljük tudatosságunkat és a tapasztalataink erejét. Önmasszázst is alkalmazunk meditatívan megélve a finomabb érzékelést.

Ösztönzésnek pár alapvető mozgás gyakorlat, melyet alkalmazunk:
- az érzetek élvezete
- az érzés érintése
- a gondolatok könnyítése
- a testi energiák érintése
- a test és a tudat gyógyítása
- a test és a tudat erővel telítése
- a test és a tudat összehangolása
- az öröm szövete
- csak boldogságról tudni
- az öröm kiterjesztése...
és így tovább a Kum Nye jóga tárházából.

Az esti szabadon választható 20-30 perces gyakorlás célja:
Egy-két fizikai gyakorlattal, aktív pihenés formájában megtestesítjük napi élményeinket és a Questioning Mind - kérdező tudat módszerét alkalmazva, megfogalmazunk napi egy kérdést a testi, intuitív és a fogalmi, racionális megéléseink támogatásához.

Táboraink helyszíneinek kiválasztásánál az első számú szempont mindig a környék fotogenitása. Mielőtt igent mondunk egy helyszínre, több "tesztnapot" is eltöltünk itt, hogy megbizonyosodjunk arról, megfelelő mennyiségű (és minőségű) fotó-alapanyaggal tud-e szolgálni a környék. Somogyvámostól 10-20 km-re az alábbi helyek várnak bennünket:

– Kaposvár (ahol az utcafotózásnak lehet hódolni)

– A téli Balaton partjai: Fonyód, Fenyves, Máriafürdő, Boglár, Lelle, stb.

– Félnapos túrázásokhoz: a Somogyi-dombság sok-sok turista útvonala

– A közelben található egy "retró" gyógyfürdő: Csiszta-puszta (kihagyhatatlan!)

Egyszóval az ország eme része rengeteg témát kínál a fotózáshoz, kikapcsolódáshoz, túrázáshoz, feltöltődéshez. Mindemellett nagy a csend, jó a levegő.

Amint kialakul a résztvevők névsora, szervezünk telekocsikat Budapestről. Ettől függetlenül Kaposvárról és Fonyódról is indulnak vonatok a szomszédos Somogyvárra, ahová bárkiért szívesen elmegyünk.

Viszonylag korai kelést tervezünk. Endre napindító jóga órája (7:30-9:00) után érdemes megreggelizni, majd fotótúrák, kirándulások várnak ránk, egészen délután 4 óráig, amikor a sötét elől visszavonulunk. Este konzultációk, képválogatások, előadások, közös játékok következnek. Az esti órákra (még vacsora előtt) is tervezünk egy rövid, levezető jógát (17:30 - 18:00).

A szilvesztert különösebben nem verjük nagy dobra, de azért igyekszünk méltón – Endre sámándobolását igénybe véve – megemlékezni a hátrahagyott évről. Ez a tábor inkább egy csendes elvonulás lesz, nyitott és kreatív emberek társaságában, nem annyira a bulizás lesz a középpontban. Ha ilyesmire vágysz, akkor inkább ne minket válassz!

Ezenkívül szeretnénk veletek is kipróbálni egy saját készítésű DIXIT kártyajátékot, amely kifejezetten a képi gondolkodás trenírozására alkalmas, amellett, hogy önfeledt kikapcsolódást biztosít. Mi már többször kipróbáltuk...

Nem sokat! Ugyanis a technikával kapcsolatban mindent(!) megtalálhattok az interneten és remek tankönyvekben, ezért felesleges lenne pénzt kiadnotok. Ehelyett olyan ismeretanyag és képi látásmód átadására törekszünk, amit máshol nem érhettek el. Természetesen a közös konzultációk alkalmával egy-egy adott képnél több konkrét technikai kérdés is felmerülhet, amelyeket velejéig ki fogunk vesézni.

Zoltán 15 évig kizárólag analóg technikával fotózott, ám a laboráláson kívüli összes, ehhez szükséges és alkalmazott tudást 15 percben el fogja mesélni. Archaikus és analóg technikákkal azért nem foglalkozunk – bár tiszteljük és imádjuk őket –, mert határozottan azt valljuk, a 2020-as években már nem ez a legfontosabb. Egy jogosítvány megszerzéséhez sem a lovaskocsi és a kétütemű, kormányváltós Trabant vezetésének elsajátítása a legcélravezetőbb, bár mindkettő nagyon romantikus és élvezetes.

Egy biztos: a tábor alatt mindent megtudhattok, ami Zoltán számára szükséges volt technikailag az elmúlt húsz évben a honlapján található 700 fotó elkészítéséhez!

Ez szinte mindegy, de (csak) analóg gépet ne hozz! Akár mobillal is fotózhatsz, ám fontos, hogy képeidet fel tudd tölteni egy laptopra, és tudj velük komolyan dolgozni. Ebben a táborban maga a kép, a látásmód, a gondolat és az ember lesz a figyelmünk középpontjában. Olyan útravalót szeretnénk nyújtani, melyből még évekig meríthetsz a tábor után!

Egy író és egy fotográfus beszélget. Azt mondja az író: „Gyönyörűek a képei, biztosan nagyon jó fényképezőgépe van.” Mire a fotós: - „Az ön írásai pedig elragadóak. Biztosan nagyon jó írógépe van.”

A befizetett előleget csak a tábor kezdetét megelőző három hétnél korábbi lemondás esetén tudjuk visszatéríteni.

Fényképezésre alkalmas bármilyen digitális gép, laptop, pléd, túracipő, meleg ruha, termosz, fürdőzőknek termál cucc. (Jógamatracot, ülőpárnát biztosítunk a helyszínen.)

December 28-án (szombaton) délután 4-5 óra körül érdemes érkezni, mert legkésőbb 18 órakor szeretnénk közösen vacsorázni, elkezdeni az ismerkedést egymással és megtartani az első előadásokat. Már itt is fontos dolgok hangzanak el, ezért örülnénk, ha mindenki időben érkezne. Ezután három teljes nap áll rendelkezésünkre az alkotásra, tanulásra, önmegismerésre, (s legalább annyira mások megismerésére), pihenésre, feltöltődésre, arra, hogy lendületet szerezzünk 2025-re. Január 1-jén (szerdán) délelőtt veszünk búcsút egymástól, de bízunk benne, hogy értékes emberi kapcsolatok, barátságok alakulnak ki ez alatt a szűk egy hét alatt, amelyek tovább kísérnek bennünket.

Miután négy teljes napon át szeretnénk veletek együtt lenni, hogy valóban ráérezzetek az általunk képviselt életformára, és beinduljanak, érlelődjenek az elsajátított, alkotói tapasztalataitok, elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akik a tábor elejétől a végéig tudnak maradni.

Endre csoportos és egyéini jógaóráit is kipróbálhatod. Időpont egyeztetés email-ben (jkovacsendre /kukac/ gmail /pont/ com) vagy telefonon (+36305767747). Heti rendszerességgel tart órát, keddenként online 19:00-20:30 között. Aktuális információt és részletes leírást facebook oldalán illetve a honlapján találsz.

Zoltán honlapján megtalálhatod az általa fontosnak tartott munkáit, régi és legújabb képeivel is rendszeresen találkozhatsz a Facebook oldalán. Az elmúlt három évben közel 30 mozis vetítést rendezett Budapesten, ezekről itt találsz részletes leírást. Itt pedig egy interjút olvashatsz vele. Vagy itt egy másikat. Ha kíváncsi vagy a 2017-ben alapított IMÁGÓ fotóiskolájára, ide kattints! Az ország különböző pontjain megrendezésre kerülő egyéb táborait itt találod összegyűjtve.

„A tél mélységében végre megértettem, hogy a bensőmben egy láthatatlan nyár rejtőzik.” (Albert Camus)

A tábor helyszíne

Rádhé Resort
8699 Somogyvámos
Táncsics M. u. 7.

Hogyan jutsz ide

KAPCSOLAT / kérdezz a szervezőktől!

Neved

E-mail címed

Tárgy

Üzeneted