Fotográfusként olyan képeket igyekszem alkotni, melyek a primer látványon túl beindítják a nézők fantáziáját. Soha nem készítek beállított fotókat, inkább élvezem a valóság valószerűtlenségét, a benne rejlő végtelen fantáziát, és hogy ezt egy objektív eszközzel, a fotográfiával tudom közvetíteni. Azt vallom, a művészet nem ítéletet mond a valóságról, hanem gondolkodik felőle.
Minden egyes alkalommal, amikor az exponáló gombra teszem az ujjam, kíméletlenül felteszem magamnak a kérdést: vajon ad-e a világhoz egy újabb fontos gondolatot az, ami a gomb lenyomásával megszületik? Érdemes-e az időmet arra áldoznom, hogy a létrejövő képpel foglalkozzak? Rejlik-e olyan gondolatiság, üzenet a megszülető műben, amelyre szüksége lehet a kép leendő nézőinek? Érdemes-e egy újabb homokszemet szórnom a sivatagba? Ha a válasz minderre „igen!”, csak akkor döntök úgy, hogy exponálok.
Tíz éven keresztül oktattam hétről-hétre a Szellemkép Szabadiskolában, részt vettem tíz nyári táborukban mint szekcióvezető tanár – rengeteg tapasztalatot gyűjtve ezalatt. Jelenleg több fotós iskolában is rendszeresen tartok előadásokat, gyakorlati foglalkozásokat. Saját táboraimban és 2017 őszétől az IMÁGÓ fotótanfolyam keretében igyekszem minden olyan ismeretet átadni, melyekre nekem volt szükségem az elmúlt húszonöt évben a képeim megalkotásához. Biztos vagyok benne, hogy lesz köztük jónéhány meglepő is…